News
A kormány néhány éve új fejezetet nyitott az áldozatsegítésben – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter az Igazságügyi ...
A 2025-ös magyarérettségi első feladatsora nem tartogatott különösebb meglepetéseket a vizsgázóknak. A szövegértési részben ...
Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki idén januárban egy U-17-es teremfocimeccsen okozott súlyos sérülést az egyik ...
A héten kedden jelentősen csökkennek a hazai üzemanyagárak, ami a Brent olaj hordónkénti árcsökkenésének köszönhető (hétfő ...
Orosz Anna lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, miután a rendőrség intézkedés alá vonta a Hadházy Ákos által ...
Donald Trump egy friss interjúban cáfolta, hogy harmadik elnöki ciklusra készülne, noha korábbi kijelentései és ...
A Donald Trump 79. születésnapjára tervezett nagyszabású katonai parádé előkészületei során több mint 6600 katona, legalább ...
Egy 34 éves német nő brutális meggyilkolása rázta meg az osztrák Maria Alm települést. A gyilkosság elkövetésével egy 32 éves ...
Kilenc ember meghalt, egy ember után pedig még kutatnak, miután a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban négy turistahajó ...
Donald Trump vasárnap a Truth Social platformján jelentette be, hogy 100 százalékos vámot vet ki minden olyan filmre, amelyet ...
Országszerte 1157 helyszínen, 3385 érettségi bizottság dolgozik a vizsgák gördülékeny lebonyolításán, és várhatóan több mint ...
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2024/2025-ös ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results