News
A magyar férfi kosárlabda-válogatott idén Finnországgal és Belgiummal mérkőzik meg a világbajnoki selejtezősorozat első szakaszában.
Gálfi Dalma két szettben legyőzte az amerikai Fiona Crawley-t a US Open selejtezőjének második fordulójában New York-ban.
A női mezőny jelenlegi egyetlen magyar főtáblása, Bondár Anna sorozatban harmadik Grand Slam-tornáján csap majd össze Jelina Szvitolinával a vasárnap rajtoló amerikai nyílt teniszbajnokságon.
Legjobb magyarként a csapatban is érdekelt Dani Marcell második helyen áll a díjhajtás első, csütörtöki napja után a hollandiai Beekbergenben vasárnapig tartó kettesfogathajtó-világbajnokságon.
Játékos feladatot kaptak a Liverpool FC magyar labdarúgói Liam Stapleton humoristától. Szoboszlai Dominiknak, Kerkez Milosnak és Pécsi Árminnak frizura alapján kellett kitalálniuk, hogy ki van a képen ...
A litvániai Druskininkai városában zajlik az U19-es öttusa-világbajnokság, amelyen minden magyar versenyző jól szerepelt a ...
A labdarúgó Konferencialiga selejtezőjének negyedik, playoffkörében az ETO FC Győr hazai pályán fogadja az osztrák Rapid Wient. Kövessék velünk a találkozót folyamatosan frissülő, online, szöveges ...
A 24 éves holland jobbhátvéd, Jeremie Frimpong a Bournemouth elleni, 4–2-re megnyert idénynyitón mutatkozott be a Premier League-ben, de az 59. percben le kellett cserélni. Frimpong nem lesz bevethető ...
A dán versenyző csütörtökön, a spanyol körverseny előtti sajtótájékoztatón erősítette meg a hírt, hogy a ruandai vb helyett az október elsején rajtoló franciaországi Európa-bajnokágon vesz részt. A 28 ...
Fabrizio Romano transzferguru szerint az AC Milan, és a Bayer Leverkusen szóbeli megállapodást kötött Victor Boniface ...
A labdarúgó Konferencialiga-selejtező rájátszásában az ETO FC az osztrák Rapidot fogadja a párharc első mérkőzésén. Borbély Balázs ugyanazt a kezdőt küldi pályára, mint amelyik az előző körben is szer ...
A korosztály Európa-bajnoka, Terék Gerda (55 kg) bronzérmet szerzett a bulgáriai U20-as birkózó-világbajnokságon.
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results