Nuacht
Marcel Ciolacu román miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a koalíciós pártok vezetőinek hétfői ülésén ...
A KSH számai elég jól mutatják, hogy a kórházi felújítások és építkezések elmaradását nem az uniós pénzek elapadása okozza.
Orosz milbloggerek és katonai csatornák szerint az ukránok hétfő reggel két helyen is betörtek Oroszországhoz tartozó Kurszk ...
Nyilvántartásunk szerint – a 2022-2024 közötti időszakra vonatkozóan – a Sándor-palota nem kötött szerződést R-SEC Kft.-vel.
Az unió még 2027-ben fogadta el a tervezetet, mely szerint 2027-re készen kell állni az orosz energiáról való lecsatlakozásra.
Central Hírvivők néven futották körbe a tavat a Central Médiacsoport munkatársai, akik a tervezettnél korábban értek célba. A 220 kilométer kört 10 kolléga futotta le, a kezdés hajnali 2 óra volt. A c ...
Arató azt mondta, úgy „viselkedik, mint a tolvaj, akit rajtakaptak, és az éjjeliőrrel kezd kiabálni.” Hozzátette: „látom, ...
A Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint a feladatokban nem jelent meg semmifajta ideológiai preferencia, nem akarták érvényesíteni a NAT új listáját és új értékrendjét.
Befejező szakaszába lépett az ugyanezen területen épülő hat irodaház kivitelezése is. Az O5-ös elnevezésű már elkészült, az ...
Az Orbán-rendszer válasza arra, ha kiállok demokratikus jogainkért és a hatalom által megtámadott emberekért, hogy ...
Pogátsa Zoltán közgazdász szerint Peking ügyesen csinálja, ha vár, nem lehet ugyanis komolyan venni azt a bohóckodást, amit ...
A már bevált biztonsági eljárásokat léptetik életbe a szerdán kezdődő pápaválasztás idejére, azt a nagyszabású védelmi ...
Cuireadh roinnt torthaí i bhfolach toisc go bhféadfadh siad a bheith dorochtana duit
Taispeáin torthaí dorochtana